Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Jensen Ackles : Interjú

2009.05.18

Jensen Ackles : Interjú ( 2009 )

 

Stavrou: Pályafutásodat az Életünk napjaiban kezdted, majd következett a Sötét angyal, a Smallville és most a Supernatural. Hogyan kerültél át a nappali szappanoperából főműsoridőbe?

Jensen: Jó volt. Hogy őszínte legyek, a szappanoperák nappali felállásában igazán gyorsan tanulsz. Ez majdnem olyan, mint a kempingezés. Egy héten belül ismersz mindenkit, ismerik a jelzéseidet, eltalálják a világításodat vagy eltűnsz a süllyesztőben.
Ez hasonlít ahhoz, mint amikor valakit bedobnak a medencébe, aki nem tud úszni és megpróbálja túlélni. Elsüllyedsz vagy úszol.
Úgy gondolom, hogy korán kezdtem (19 voltam, amikor az Életünk napjait kezdtem) és ez sokat tanított nekem technaikai szempontokról a színjátszásból.

Tudod, biztosnak kell abban lennem, hogy látom a kamerát és a kamera is lát engem, hogy érzem a világítást, megtanulom az oldalakat és a párbeszédek oldalait egy nap alatt. Ez a nappal (szappanopera).
Úgy vélem, hogy ebben a formában gyakorolni a televízióban sokat adott nekem.

Amikor kész voltam és főműsoridőre váltottam, az egy szép kis átmenet volt.
Ismertem a technikai szempontokat és ez egy dolog és Jared is szintén nagyon jó ebben. A mi kamerás srácaink és az emberek, akikkel szeretünk együtt dolgozni,mert ez megkönnyíti a munkájukat.

Tehát ez nagy dolog. Ugyanakkor nehéz is. A vendégszereplők mindig csak jönnek és ők is hozzáteszik a saját tudásukat.
Úgy vélem, hogy a háttérben a különböző fajta csapatok jelenléte nagyon fontos, de az emberek ezt nem veszik észre. Sok tudást a nappali televíziózásnak tulajdonítok.

Stavrou: Filmeztél is. Nemrég készítettétek el a Véres Valentin 3D-t. Milyen volt?

Jensen: Szuper volt. A 3D-s szempont miatt ez egy másfajta tapasztalatot nyújtott. Én afféle műszaki stréber vagyok. Igazán érdekelt a technológia, amikor elmondták, hogy 3D-s lesz. Eléggé érdekelt, arra gondoltam, hogy hú, ez nagyon érdekesen hangzik.

És az is volt. Ez egy teljesen különböző eljárás attól, amihez hozzászoktam, két kamerát használnak egyidejűleg. Minden egy kicsit nehezebb lett és sok különböző trükk van, amit használnod kell a 3D-s filmhez.

Mindent kicsit messzebbről vesznek fel, ellentétben a Supernatural-lal, ahol minden közel van, egyenesen benn az arcodban.
Kifejezőbbnek kell lenned a testbeszédeddel, ami ellentétes az arckifejezéseddel.

Tehát ez egy kicsit más volt.
A forgatás első napja után kissé át kellett alakítanom azt, ahogy a dolgaimat csinálom a forgatás formája miatt.


Stavrou: Ez volt az első nagy mozifilmed?

Jensen: Az első mozibemutatóm, igen.

Stavrou: Mennyi a közös benned és Dean Winchesterben a Supernaturalból?

Jensen: Hasonlónak tűnünk. Azt mondanám, hogy először, amikor az első évadot forgattuk, nagyon sok hasonlóság volt köztünk. Még mindig csak kialakítani próbáltam a karaketeremet, így magamra hagyatkoztam, az élményeimre, a jellemvonásamra - ezt próbáltam átadni.

De ahogy múltak az évadok, teljesen saját élete lett, ő most már határozottan egy karakter. Bennem és benne már nincs sok közös.

Ezért teszem ezt (rámutat a szakállára), és ezért növesztem egy kicsit a hajam, mert ez egyfajta lehetőség számomra, hogy egy időre megszabaduljak az azonosságtól.

Stavrou: Eredetileg te Sam Winchester szerepére jelentkeztél. Tehát ha azt szeretted volna először, akkor nyilvánvalóvan azt a karaktert közelebb érezted magadhoz.

Jensen: Igen.

Stavrou: És mi a helyzet Dean humoros oldalával?

Jensen: Azt mondhatnám, hogy ez a fő ok, ami ehhez a szerephez vonzott. Nem kicsinyíteném Sam karakterét, ő még mindig egy nagyon fontos karakter, egy nagyon jól megírt karakter, de én igazán szeretem azt a humort, amit Dean tesz lesz az asztalra. Úgy éreztem, hogy ez valami olyasmi, amit kényelmesen megtehetek.

Stavrou: Mi ösztönzött az "Eye of Tiger" jelenetre a Yellow Fever végén? (4.06.)

Jensen: Ez kétségkívül mázli volt, ami tovább tartott, mint valószínűleg kellett volna. Jared úgy döntött, hogy nem csatlakozik, amikor felkérték rá. Én ismertem a szöveget és úgy gondoltam, hogy vicces lesz kihangsúlyozni belőle néhány szót.
A kamerák folyton mozgásban voltak, úgyhogy nekem is folyamatosan mozognom kellett.

Sokféle sportot tanultam, amikor fiatal voltam és az edző mindig azt mondta nekem, hogy addig játsszam, amíg nem hallom a füttyszót, ez eléggé hasonló volt.
Arra gondoltam "hé, ha nem mondják, hogy ennyi", akkor én tovább folytatom.

Stavrou: Arról beszélnek, hogy hoznak még egy karaktert, aki állítólag a testvéred. Mit tudsz erről mondani?

Jensen: Nem csatlakozik hozzánk, nem fog az Impala hátsó ülésén ülni és velünk lenni a következő két, három évadot, vagy akármeddig is megyünk.

De ő bejön és letesz egy rémregény-félét. Ez olyan, amit tudni kell kezelni és onnan kell tovább folytatni.

Stavrou: A múlt hónapban kiderül, hogy lesz ötödik évad - ez nagyszerű hír.

Jensen: Igen, az.

Stavrou: Mennyi időre szerződtetek?

Jensen: Hat évadra.

Stavrou: És te örülsz a hat évadnak?

Jensen: Attól függ. Ha jól sikerül az ötödik évad... meg persze attól, hogy Eric Kripke mit tervezett.
Ha össze tud hozni még egy évadot, akkor valószínűleg hat évad lesz. Sok ismeretlen tényező van.

Stavrou: Nem szeretnéd, ha túl hosszú lenne a sorozat? A Smallville-nek most megy a kilencedik évada, és most lecsökkent egy kicsit a nézettség.

Jensen: Nos, Al (Gough) és Miles (Miller) már nincsenek ott. Ez egy dolog...

Szeretem Tom-ot (Welling). Azt gondolom, hogy nagyszerű dolgot vittek véghez és tudom, hogy ő rengeteget tett ezért, de ugyanakkor az eredeti szereposztásból már csak ő és Allison Mack maradtak.

Tehát ebből a szempontból irigy vagyok? Nem.

Tudod, én nem akarom, hogy a sorozat annyira megváltozzon, hogy egy teljesen más, különböző legyen, mint amilyen most.

Tudod, még mindig 3-4 millió ember néz minket hetente... ez üzlet, ami aztán üzletté válik.

Stavrou: A Smallville negyedik évadjából kerültél a Supernatural-ba, azért mert ugyanaz a csatorna vetíti őket?

Jensen: Nem mondanám ezt biztosra. David Nutter, aki a Supernatural bevezető epizódját rendezte, ismert engem a Sötét angyalból, valószínűleg inkább emiatt.

Úgy vélem az tetté könnyebbé számára, hogy megkapjon engem, hogy ugyanennél a csatornánál voltam. Ahogy Jared is. Alapvetően kiszippantott minket a már létező sorozatainkból és adott nekünk egy újat.

Azt hitték rólam, hogy hogy mét két évadot a Smalville-nél maradok, de véget ért, amikor megöltek engem a Supernatural miatt.

Stavrou: Tudod, irigyellek azért, hogy együtt dolgoztál Jessica Albával. (Sötét angyal)

Jensen: Te és még sok más ember is.

Stavrou: Van más mozifilm projekted készülőben?

Jensen: Nem. Tudod, szépen megyünk egyenesen előre, mióta egy évvel ezelőtt befejeződött az írók sztrájkja.

Amikor végetért a harmadik évad, én Pittsburgh-be mentem a Valentin forgatására, Jared pedig Austinba a Péntek 13 forgatására.

Amikor készen voltunk a filmforgatással, egyenesen mentünk vissza Vancouver-be a negyedik évad forgatására.

Szükségem van egy kis szabadidőre. Szükségem van egy kis szünetre, pihenésre, hogy láthassam a családomat, a barátaimat, hogy a barátnőmmel tölthessek egy kis időt, ilyesmikre...

Szóval jelenleg csak az ötödik évad az egyetlen dolog, amire munka terén gondolok.

Stavrou: Tudom, hogy a színészek egyik félelme az, hogy azonosítják a szerepével. Adva van a Supernatural témája, Ti mindketten fogtátok magatokat, aztán eldöntöttétek, hogy horrort fogtok csinálni?

Jensen: Ez nem volt szükségszerű. Ez csak véletlen egybeesés volt, mert kevés időnk volt bármi másra. Ezért történt meg, hogy ugyanabban a műfajban lett két film, amit abban az időkeretben forgattunk.

Úgy értem, hogy volt néhány más mozifilm is, amikkel találkoztam, ezek teljesen mások voltak.

Az egyik egy romantikus vígjáték volt, egy másik olyasmi volt, mint egy háborús film, de az időbeosztások összeütköztek volna, úgyhogy nem választhattam őket.

Szóval ez volt az egyetlen dolog, ami illeszkedett az időmhöz.

Nem azt mondom, hogy emiatt az ok miatt választottam ezt, de figyelembe kellett vennem az időbeosztásomat is.

De végső soron két film maradt, ami igazán illeszkedett az időmhöz.

Stavrou: Mit szeretnél majd csinálni a jövőben a Supernatural után?

Jensen: Érdekes szerepeket szeretnék, és együtt együtt dolgozni tehetséges emberekkel.
Én szeretek történeteket mesélni. Ez az, amit csinálunk, és jó üzlet benne lenni, főleg, ha tudod, hogy tehetséges vagy.

Stavrou: Úgy tűnik, ez családi vonás.

Jensen: Így igaz. Sokat tanultam édesapámtól. Ő szintén nagy mesemondó.

Stavrou: Ti dolgoztatok együtt egy filmen, ugye?

Jensen: Igen. Ez egy kicsi, független horrorfilm volt és amikor a rendező megkérdezte, "figyelj, van valami ötleted, hogy ki játssza az apádat?", azt válaszoltam: "Nekem van egy őrült ötletem."

Ez szuper volt. Ő megérkezett, pár napig forgattunk, nagyon jó volt. A film nem volt valami nagy szám igazából, de mókás volt együtt dolgozni vele.